Szórakozás

Mi a szösz, nem hétvégén a legjobb huncutkodni?

A szexről mindenfélét mondanak. Hol boldogsághormont termel, hol meg több száz kalóriát égetünk el közben, sőt, olyan aljasságokat is állítanak, hogy a férfiak sokkal többet fantáziálnak az ágyban. De vajon mi az igazság? Most megmondjuk!

A szex csökkenti a vérnyomást

Hamis: Inkább emeli, de csak rövid ideig. Szerencsére viszonylag ritkán fordul elő, hogy valaki szívrohamot, vagy stroke-ot kap aktus közben. Szóval egyáltalán küldi az egekbe, de a lényeg, hogy semmiképp nem csökkenti.

Stresszoldó hatása van

Igaz: Egy vizsgálatban arra kérték az alanyokat, hogy vezessenek szexnaplót egy ideig. Ebben kellett rögzíteni, hogy hányszor bújtak össze az adott időszakban. Majd stresszes helyzetek után – mondjuk egy nyilvános fellépést követően –  megnézték a vérnyomásukat. Az eredmények azt mutatták, hogy azoknak, akik rendszeres szexuális életet élnek jobbak lettek az eredményeik, mint a többieknek.

Az alkohol növeli a női nemi vágyat

Igaz: Kis mennyiségű alkohol a tesztoszteron mennyiségének növekedését okozhatja a szervezetben, ezzel növelve a libidót – derült ki egy a Nature magazinban megjelent írásból.

Hétvégén a legjobb összebújni

Hamis: A London School of Economics kutatói szerint a csütörtök a legjobb nap ha szexről van szó, mert a nemi hormonokat serkentő kortizol, ha egy heti periódust nézünk, csütörtökön van a csúcson.

Kizárólag a férfiak fantáziálnak

Nagyon hamis: A száraz adatok szerint a nők 80%, míg a férfiak 98%-ka fantáziál olyan emberekről, akikkel még sosem háltak.

A szextől okosabbak leszünk 

Igaz: A Maryland Egyetem kutatásai szerint a szex jelentősen megnövelte a neuronok számát az agy hosszútávú memóriáért felelős területében. Azért mielőtt nagy örömujjongásba kezdenénk, szeretnénk jelezni, hogy mindezt egyelőre csak egereken vizsgálták. Az eredményeket még nem bizonyították embereken.

Egy jó szex felér egy kiadós futással

Saaaaajnos hami: Bárcsak így lenne. De a kanadai University of Quebec az alábbi számokat tette közzé, ami a percenként elégetett kalóriákat illeti.

9.2 Férfi a futópadon
4.2 A férfiak szex közben
7.2 Nő a futópadon
3.1. A nők szex közben

(via The Guardian)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik