Szórakozás

KERO kézrátétellel gyógyít és olykor telepátiával mozgatja meg színészeit

KERO (Array)
KERO (Array)

A Rising Star egykori zsűritagja, Kerényi Miklós Gábor akkor jött rá, hogy különleges képességekkel áldotta meg a sors, amikor fiával kirándulni mentek. Kerényi Miklós Mátét hasi fájdalmak gyötörték, ami szinte azonnal elmúlt, ahogy apja rátette a kezeit.

Az Operettszínház művészeti vezetőjét később egy csontkovács világosította fel arról, hogy nagyon erős a sugárzása, így KERO előszeretettel használja színészein is a gyógyító energiáját.

“Legutóbb a Marie Antoinette egyik előadása alatt Ribiánszky Andris, aki Orléans fiát játssza, olyan rosszul lett, hogy orvost kellett hívni hozzá. Szegény fiú annyira szenvedett, hogy amíg vártunk, rátettem a kezem, és a fájdalom másfél perc múlva elmúlt” – mesélte a Borsnak a Kossuth-díjas művész a csodálatos történetet.

Ráadásul az is kiderült, hogy nem a “sugárzás” az egyetlen képessége. “Álmot is fejtek, és az is előfordul, hogy csoportokat tudok megmozgatni. Ez úgy történik, hogy túl messze állok a színpadtól, nem hallják a hangom. De az a negyven ember, aki fent áll, egyszer csak elkezd jobbra mozogni úgy, ahogy én azt szeretném. Sokszor a nézőtérről ‘sugárzom’, segítek, hogy az a hang kijöjjön a színészből, amit szeretnék. Abban hiszek, hogy ez a sugár létezik.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik