Kőhalmi Zoltán, a Comedy Club fellépője több mint 15 éve szórakoztatja a nagyérdeműt, és úgy véli, a rutint nem lehet egy bizonyos elérhető szinthez kötni.
„A szakma valahol ott kezdődik, amikor vicces tudsz lenni a színpadon úgy is, hogy mondjuk a gyerek épp kórházban van. Farkasházy Tivadartól hallottam azt a durván hangzó igazságot, hogy a humoristának nem akkor kell tudnia jót írni, amikor vidám kedvében van, hanem amikor meghalt az anyja. Nem hiszem, hogy a rutin egy szint lenne, amit el lehet érni, hanem apránként, estéről-estére rakódik le, mint a cseppkő. Mindig gyarapodik, és mindig van is mit tanulni” – mesélte tapasztalatait a humorista, akinek mai, Én, Kőhalmi Zoltán című előadásáig hosszú út vezetett. A kezdetekről pedig – természetesen – vicces történetek is akadnak szép számmal.
„Kíváncsiságból mentem el a Godot kávézóba, megnézni, mit művel ott Litkai Gergő, akivel együtt dolgoztam az Esti Showderben. Akkoriban eléggé vékony volt a határ a nézők és a fellépők között, 10-20 fő volt a közönség, azok is barátok, kollégák, meg néhány érdeklődő a házból, úgyhogy egy pár hét után összeszedtem a bátorságomat, és azt mondtam, egyetlen alkalommal kipróbálom. Egy haverom videóra vette, állítólag meg is van neki valahol a felvétel, de 12 éve nem kaptam meg tőle. Nem tudni, mik a tervei vele, szerintem zsarolni akar!” – nevetett a humorista, aki arról is mesélt, néha bizony kellemetlenségekkel is szembe kellett néznie.
“Egyszer felhívtam egy részeg nőt a színpadra, aki meg akart pofozni, meg felléptem egy liba-szépségversenyen, de röhögni azóta sem tudok rajtuk. Feldolgozatlan traumákként cipelem őket végig az életemen”.
