Szórakozás

Farm: Cinti és Norbi szépen összemelegedett

Locsolkodás, viták, éhezés, viták, alakuló párok, viták. Így lehetne összefoglalni az RTL Klub tanyasi valóságshow-jának kedd esti adását.

A húsvétra kicsit visszatekintve a fiúk kiválasztották melyik lányt szeretnék meglocsolni, és ebből az alkalomból verset is írtak a kiválasztottnak. “Szőke hajad lobban, mint a kecske szőre” – hallhattuk például Márktól, és talán ennyi elég is lesz az önjelölt poéták műveiből. Az viszont csalódás, hogy a lányok a vödrökből végül csak pár csepp vizet kaptak a nyakukba, és egyik fess legény sem volt olyan merész, hogy az egészet ráöntse a választottjára.

A veszekedések nagy része persze a heti gazda, Attila vezényletével zajlott. Így például Lauráék alvása, Vivien edzése és a Heni-Sanya páros szó szerint tűzön-vízen való problémázása is hatalmas veszekedésbe torkollt; amihez persze az is hozzájárul, hogy szinte semmilyen élelem nincs már a kamrában.

A klikkek is erősödnek, és a reality-k jól bevált receptje alapján máris megindultak a szervezkedések arra vonatkozóan, ki is kapja majd a legtöbb jelet a kiválasztás során.

Persze a pozitív érzelmek is egyre inkább jelen vannak a Farmon. Gergő egy nagyon romantikus meglepetéssel, egy saját kezűleg készített hintával rukkolt elő Brigivel, akivel egyre inkább elmélyül a barátságuk. Akárcsak Cintié és Norbié, akik éjszaka a paplan alatt kerültek közelebb egymáshoz…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik