Szórakozás

Jakupcsek és Bochkor is beintett a TV2-nek

Mint megírtuk, Friderikusz Sándor szerdán bejelentette, hogy otthagyja a TV2-t: nem lesz riporter a Naplóban, és a saját műsorát, az Összezárva Friderikusszalt sem folytatja, döntésével komoly nehézséget okozott a csatornának.

Nem csoda, hogy megdöbbentek a TV2 háza táján, ugyanis óriási volt a tét: felállt a stáb, kész volt a stúdió a forgatásra, és már az első három vendéggel, Geszti Péterrel, Hernádi Judittal és Csobot Adéllal is megállapodtak. Tisztában voltak vele, ha nincs műsor, bevételektől is eleshetnek, hiszen az „ottalvós” műsor stabilan hozta a jó nézettséget, ezt pedig már előre bekalkulálták a reklámfelületekbe. Így aztán az utolsó pillanatig próbálták menteni a menthetőt.

A Bors úgy tudja, pótolni akarták Fridit: Jakupcsek Gabriellát és Bochkor Gábort is megkeresték ajánlatukkal, ám mindketten nemet mondtak. Nem csoda, hiszen a show Friderikuszra épült, aligha lehet őt helyettesíteni, mert a nézők akaratlanul is hozzá hasonlították volna az új házigazdát.

A TV2 pénteken délután közleményben jelentette be, hogy nem folytatódik a TV2 Összezárva Friderikusszal című műsora.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik