Szórakozás

Kállay-Saunders döntős produkciója körül egyre nagyobb a botrány

Kállay-Saunders András nem hibáztat senkit, de kikéri magának, hogy amatőr módon hibázott volna.

Miután a Kállay Saunders Band névadó énekese kétszer is elrontotta produkcióját A Dal döntőjében, beindult az összeesküvés elméletek gyártása és azt találgatták, hogy talán a műsorkészítők szándékosan szabotálták az előadást. Ezt követően az MTVA gyorsan összehívott egy tárgyalást, amelyen András kiadójának vezetőjével és menedzserével látszólag egyetértésben aláírták az alábbi nyilatkozatot.

“Az egyeztetésen elhangzottak alapján a felek egyhangúan arra a következtetésre jutottak, hogy az összes monitorrendszerben (így András fülében és a színpadon is) ugyanaz a zenei alap szólt, amelyet a fellépő előzetesen a műsorgyártó rendelkezésére bocsátott, és C mollban került felvételre, tehát sem az első, sem a megismételt fellépés során technikai hiba vagy szabotázs nem történt” – állt az MTVA tegnapi közleményében.

Azt gondolhattuk, hogy ezzel pont kerül az ügy végére, de ma Kállay-Saunders kiadójának vezetője, Bérczes Ádám visszavonta egyetértését és magyarázattal is szolgált.

“Ezúton én Bérczes Ádám kijelentem, hogy nem járulok hozzá a tegnap aláírt nyilatkozat oly módon történő publikálásához, melyben én és a kiadóm mint a nyilatkozat tartalmával egyetértő fél megemlítésre kerüljön.

A tegnapi nyilatkozatomat visszavonom, kizárólag azért írtam alá, mert olyan lelki nyomás alatt voltam a megbeszélésen – amit egyébként ott szóvá is tettem – amelynek hatására nem tudtam kellő alapossággal értelmezni az elkészült szöveget.

Továbbá Pacsai Márk ezúton kijelenti, hogy nem járul hozzá, hogy az ő neve és producer minősége megjelenjen abban a nyilatkozatban mint egyetértő fél, lévén a megbeszélésen nem volt személyesen jelen, így nem írta alá az ominózus nyilatkozatot. Bérczes Ádám és Pacsai Márk” – olvasható a levélben, amit a comment:com tett közzé.

Az egyre botrányosabbá váló huzavonának tehát még koránt sincs vége. Az ügy leginkább érintett személye, az énekes pedig nem szívesen szólal meg a témában. Tegnap közösségi oldalán próbálta meg rövidre zárni a dolgot. “Szombat óta igazán nem is szóltam erről a témáról egy szót se, mivel őszintén NEM ÉRDEKEL. Nem mondtam, hogy ez meg az az ember lehet hibás, mivel nem akarnék rosszat senkinek, attól nem lesz jobb nekem semmi. De légyszíves ne nézzetek hülyének, nem tegnap kezdtem el énekelni. TÉMA LEZÁRVA.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik