Szórakozás

Gesztesi: Hiába szeretnék egy páran, nem fognak tőlem megszabadulni

A színész néhány hete még arról számolt be, hogy egy izraeli színház felkérte őt egy szuperprodukcióba, emiatt hónapokig Tel-Avivban fog élni. Később kiderült, hogy ebből egy szó sem igaz, a színház nem tud az együttműködésről. Gesztesi mindezt azzal tudta le, hogy viccelt, de mégis elutazott megnézni a helyszínt. A színész most elárulta hogy valójában miért is járt ott.

“Körülnéztem, mert munka itthon lenne sok, csak kevés olyan, amit én szeretnék. Rengeteget filmeztem külföldön: Németország, Ausztria, Anglia, Franciaország, Hollandia sem idegen terep, de régóta hívtak Izraelbe. A fiaimmal egy kellemes nyaralással egybekötve körbenéztem az egész országban. Több színházat megnéztem, nagyon jók vannak. Úgy érzem, most lépni kell, mert imádok dolgozni, a filmezés, a színház, a zeneszerzés és a versmondás nem munka, hanem kikapcsolódás, de itthon elfogyott belőle az öröm” – kezdte a Blikknek Gesztesi, majd azoknak is üzent, akik örülnének, ha végleg elhagyná  Magyarországot.

“Itt születtem, ez a hazám. Hiába szeretnék egy páran, hogy menjek el végleg, ne örüljenek, nem fognak tőlem megszabadulni. Nem kezdek új életet külföldön, csupán nagyvilági ember vagyok, itt is, ott is van hol laknom. Szerencsére olyan életet élhetek, amilyet akarok.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik