Szórakozás

A Dal: Sokan a szemükkel hallgatják a ByTheWay-t

Mennyire izgultok a szombati adás miatt?

Az elődöntőn sokkal jobban izgultunk, hiszen hosszú idők óta először álltunk ismét élő közvetítéses színpadon és mérettettük meg magunkat. A középdöntő már csak egy kisebb izgatottságot vált ki belőlünk, ugyanis sikerült eljutnunk egy olyan szintre, ahol már csak a produkcióra koncentrálunk és át tudjuk magunkat adni a zenének, a közönségnek.

Mekkora esélyetek van arra, hogy eljussatok az Eurovíziós Dalfesztiválra?

Nagyon sok jó dal van bent idén, de a Free To Fly című dalunk mind mondanivalójában, mind hangulatában abszolút illene az Eurovíziós Dalfesztiválra szerintünk. Viszont elsősorban a célunk a rajongóink úgymond helyes útra való terelgetése, valamint hogy mindenki megtalálja a maga sorát a dalban, amiből tud azonosulni és építkezni. Nagy felelősség van minden híres előadón, aki szavakat ír egy papírra és utána azt elő is adja.

Fotó: ByTheWay
Fotó: ByTheWay

A dalon vagy az előadáson eszközöltök-e valamilyen változtatást a következő fellépésre?

A dalt megírtuk négyen. A dal így egész, és így került be a TOP 30-ba, így azon nem változtattunk, viszont az előadásmódban kicsit igen. Mondják, hogy keveset mozgunk. Hát ez nem véletlen, ugyanis nem igazán rendelkezünk egységes mozgáskultúrával. Kicsit megkönnyítettük a nézők és a zsűri dolgát, de majd hétvégén kiderül, hogy mivel is.

Milyen érzés az X-Faktor után újra versenyszituációba kerülni?

Mindig is kíváncsiak voltunk más emberek véleményére, és sosem csináltunk semmit önfejűen. Szerencsére minden egyes kritikával tudunk kezdeni valamit, és jó dologra fordítani. Akár a zsűri szavairól, a akár a nézők szavazatairól beszélünk. Abszolút nyertes helyzetnek ezt a hozzáállást mondanánk. Így mindig csak jobb lehet a produkció.

Mi az oka annak, hogy le szeretnétek mosni magatokról a fiúbanda szerepét?

Nagyon megosztó dolog az, amit mi csinálunk. Azt, hogy egy fiúbanda vagyunk nem akarjuk és nem is tudjuk lemosni magunkról, hiszen egy fiúkból álló együttes vagyunk. A probléma ezzel csak az, hogy az emberek gyakran a szemükkel hallgatják a dalokat és nem látnak túl a formáción, a rajongó kislányokon. Szó sincs róla, hogy nem szeretnénk azok lenni, akik vagyunk. Büszkék vagyunk a rengeteg munkába vetett órákra, az emberekben kiváltott kellemes csalódásokra, a végsőkig lojális rajongóinkra és az alázatra, amivel mind ezt elértük. Talán más lenne a helyzet, ha az emberek úgy tekintenének ránk, mint három front énekesből álló zenekarra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik