Szórakozás

Lagzi Lajcsi: Örülök, hogy nyomoznak

Ahogy arról tegnap mi is beszámoltunk, óriási öröm érte Lagzi Lajcsit, akinek a másodfokú bíróság döntése szerint nem kell visszamennie az előzetesbe.

“Nem mondhatom, hogy győzött az igazság, mert, ha így lenne, akkor nem is ültem volna előzetesben” – viccelődött a mulatós zenész a Borsnak, akiknek azt is elárulta, ismét munkába állt, szabadidejét pedig a családjával tölti.

“A sátoraljaújhelyi kalandparkba mentünk el a gyerkőcökkel. Nagyon jól éreztük magunkat. És, ha már ott voltunk, átgurultunk Szlovákiába. Nekem ez még mindig fura és nagy szó, hiszen az én gyerekkoromban még szigorú útlevél-ellenőrzésen kellett átesnünk, most csak úgy átgurul az ember… Örülök, hogy nyomoznak, mert így legalább kiderül majd és győz az igazság” – mondta el Lajcsi, aki jelentős büntetésnek élte volna meg azt is, ha házi őrizettel vagy lakhelyelhagyási tilalommal sújtják, ugyanis örökmozgónak vallja magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik