Szórakozás

Új zenekarral folytatja Bebe

Abebe Dániel, alias Bebe a Back II Black után új zenekarral folytatja zenei karrierjét Bebe and the Change néven. A csapat vasárnap kezdi meg az első próbákat, de máris most számos koncertfelkérést kaptak.

Abebe Dániel, alias Bebe 2014-ben elkezdte építeni egyéni szóló karrierjét, amihez egy profi menedzsment segítségét kérte és kapta. 2015 szeptemberében 15 év után kivált a Back II Black zenekarból, 2016 januárjától pedig új zenekari felállással próbál Bebe and the Change néven. A zenekar korábban már létezett ezen a néven: a 2000-es évek közepén németországi koncert turnén és dél-koreai fellépéseken vettek részt együtt.

“Örömömre szolgál, hogy bejelenthetem: idén újult erővel, megújult zenekari formációval térek vissza a színpadra. A Bebe and the Change nevű formációval vasárnap kezdünk el újra próbálni, és az elkövetkezendő hónapokban rengeteg időt töltünk majd a próbateremben, hogy megfelelően összecsiszolódjunk. Azért el kell mondanom, hogy eddig sem voltunk ismeretlenek egymás számára, hiszen van olyan zenész, akivel gyerekkorunk óta ismerjük egymást, és olyan is, akivel még együtt homokoztunk. Hál’ Istennek egy nagyon jó csapat jött össze, már várom az első közös koncerteket.”

Az énekes elárulta, hogy a Bebe and the Change márciustól vállal fellépéseket, de már most számos felkérést kaptak, szeptemberre is van lekötött időpontjuk a régi-új felállással. Bebe számára azonban talán nem csak a zenei karrierje miatt lesz fontos az idei év.

“Úgy érzem, hogy 2016 az én évem lesz! A feleségemmel nagyon szeretjük egymást, és már tervben van a gyerkőc érkezése is. Ha annyiszor született volna gyerekünk, mint ahányszor megírták, már rég nagycsaládos lennék, de remélem már közeleg a pillanat, és akkor mindenkinek beszámolunk róla” – tette hozzá Bebe, aki eddig felesége miatt halogatta a gyerekvállalást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik