A metállady már ismert volt, amikor úgy döntött segít a pályája elején járó Schobert Norbinak. Így Bíró Ica fitneszkazettáján és könyvében is helyet kapott az Update atyja. Később azonban csalódnia kellett Icának, Norbi ugyanis lehülyézte egy újságban, majd saját könyvében is lehúzóan tett említést róla. A dologból bírósági ügy is lett, amiből később Ica kihátrált. A konfliktust azóta sem tudták megoldani, de a szőke híresség már túllépett a dolgon.
“Utoljára évekkel ezelőtt találkoztunk egy műsorban. Volt némi feszültség, de Réka partner volt a megoldásban. Minden sérelmet elengedtem, a bántások helyett, akkor egy „Köszi, Ica” jól esett volna, de tanultam a dologból, és részemről a múltat lezártam. Jelenleg egy új életmódprogrammal foglalkozom. Az élni és élni hagyni elvét vallom, hiszek a spiritualitásban, a tiszteletben, a szeretet mindent átható erejében, és sok sikert kívánok mindenkinek, aki megérdemli. Természetesen Norbiéknak is” – mondta a Borsnak Ica.