Horgas Eszter minden tekintetet magára szegező mellbedobásával és komoly betekintést engedő ruhájával indult a Hungary’s Got Talent első élő adása. A legjobb 30 produkció összesen hűrom élő műsorban áll majd újra színpadra Sebestyén Balázs és Dombóvári István konferálásával, és minden részben összesen három versenyző juthat tovább a döntőbe.
A New World Dance bravúros táncprodukciója volt az első a sorban a bemutatott versenyzők közül. Őket követte a korábban aranygombosként bejutott Infusion Trio, akik hárman egy teljes zenekart kitéve szólaltatták meg a Personal Jesus című slágert.
A cukiságbombát ismét felrobbantotta a 6 éves Czuczor-Gidai Zsófi, aki ezúttal csacsikról szavalt olyan tündérien, hogy a zsűri legszívesebben össze-vissza puszilgatta volna.
A falakat gumiasztalos ugrálással meghódító Wallkings ezúttal egy szállodás sztoriba, majdnem színházi előadásba foglalta a látványos akrobatikus mutatványok sorát, ami Horgas szerint világszínvonalúra sikerült.
A Hot Man Dance tánctudását kevésbé értékelte a zsűri, mint a tagok szálkás izomzatát, és hogy alsónadrágban várták fogadták az értékeléseket.
A vetkőző srácok után egy igazi 21. századi produkció következett a Dirty Led Light Crew előadásában, akik a ruhájukba épített ledcsíkok programozását hangolták össze a koreográfiájukkal. Patrícia szerint egyenesen ennek az összeszedett pontos táncnak lett kitalálva a műsor.
Badár Sándor fia, a bűvészként fellépő Badár Tamás a kényelmesebb útját választotta az előadásnak: nagyrészt Horgas Esztert dolgoztatta, és egy előre felvett videóval vitte el a show-t, de azért érdekes volt a kártyatrükkje.
Orbán Gábor triálos következett, aki előbb tanult meg biciklizni mint járni, és a válogatón a barátnőjét is felhasználta veszélyes produkciójához. A Got Talent színpadán egy kisebb bringás vidámparkot építettek neki, amelyen sorra mutatta be az izgalmas trükköket.
Az eddig csak zuhanyzás közben éneklő egzotikus szépség, Niabe Doriane a kisfilmjében elmondta, hogy felkészülés közben szakított a barátjával. Valószínűleg nem ezért, de a színpadon anyaszült meztelenül láthatta egy ország finom füstben, egy tucat táncossal körbevéve, ahogyan a Sweet Harmony című dalt énekelte. A zsűri szerint nagyon nagy dolog, hogy levetkőzte a gátlásait és igazán tehetséges, de még meg kell tanulnia énekelni.
Utolsóként a Tűzmadarak produkcióját láthattuk, akik gyakran megégetik magukat, de még mindig játsszanak a tűzzel. A perzselő műsor bár látványos volt, nem igazán tüzelte fel a zsűrit, például a könnyen észrevehető bakik miatt sem.
Az eredményhirdetés előtt bejelentették, hogy egy világsztár, a brit Got Talent szereplője is fellép majd a HGT döntőjében. Paul Potts, aki a magyar Got Talent szigetországi testvérműsorának köszönheti sikerét, pár hét múlva érkezik hozzánk.
A Hungary’s Got Talent első élő adásából összesen három produkció jutott tovább a végső döntőbe. A Dirty Led Light Crew és Czuczor-Gidai Zsófi egyenes ágon a nézők szavazatai alapján kerültek be. A harmadik és a negyedik álló helyen álló New Dance World és Badár Tamás közül a zsűri döntése alapján pedig az utóbbi, Badár Tamás menetelhet tovább a főnyereményért a december 19-i döntőbe.