Szórakozás

Got Talent: A 22 tagú tánccsapat nyerni jött

Múlt vasárnap kialakult a Hungary’s Got Talent top 30-as mezőnye, amelyből 15 produkció, köztük a New Dance World csapat is ismét bizonyíthat, immár az élő showban.

A csapatot 6 férfi és 16 női táncos alkotja, akik közül többen akár már tíz éve is ismerik egymást. Ez az egyik titkuk, a többiről pedig a formáció vezetője, Alexa Christian mesélt.

“A csapatban  külön kiemelném az egymás iránti tiszteletet és toleranciát. Rettentő erős egyéniségek dolgoznak együtt, de nincs széthúzás, hallgatnak az instrukcióimra. Szeretünk szórakoztatni és a katarzis hangulatáig bizseregni közösen a közönségünkkel! Imádjuk azt, amivel foglalkozunk. Az energiánk is pontosan erről árulkodik, arról hogy az életünk része a zene és a tánc elegye” – kezdte a 24.hu-nak a koreográfus, majd elmondta, hogy nem akármilyen elhivatottsággal érkeztek a versenybe.

“Amikor jelentkeztünk, akkor pontos célokkal, és elhivatottsággal érkeztünk. Szeretnénk bejárni az országot, akár külföldi pályán is megismertetni azt, hogy mit is képviselünk mi valójában! A végső cél a HGT megnyerése, de már az is megtisztelő, hogy a top 30-ba bejutottunk!”

Fotó: RTL Klub
Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik