November 27-én, az Alku című előadásban lép először színpadra Rékasi Károly – derül ki a József Attila Színház közleményéből. A Barátok köztben már egy ideje újra forgató színész több hónapos kényszerpihenő után tér vissza a színházba; a november végi előadást decemberben két másik is követi majd.
Ezenkívül pedig a januárban bemutatásra kerülő Boldogság című előadás próbái is javában zajlanak már. A kétszemélyes darabban szerelme, Pikali Gerda partnereként egy kapcsolat alakulását, annak szépségeit és nehézségeit mutatják be Verebes István rendezésében.
A színház vezetése és minden tagja bízik abban, hogy Rékasi Károly hamarosan teljesen felépül, és újra színpadra léphet korábbi szerepeiben is.