Még nincs két hete, hogy a színész nyílt levélben közölte a sajtóval és rajongóival, hogy egy időre visszavonul, alkotói szabadságra megy. Ezzel szemben alaposan meglepte csütörtök este a debreceni közönséget, ugyanis a Ma estére szabad a kecó című darabban Gesztesi Károly ismét színpadra állt.
A Blikk próbálta megkeresni a színészt azzal kapcsolatban, miért változtatott ilyen gyorsan a döntésén, de nem sikerült elérniük őt. Ellenben Horváth Csaba, az említett darab producere nyilatkozott a színész – nem is annyira váratlan – felbukkanásáról.
“Én úgy tudom, hogy a pihenés ellenére végig arról volt szó, hogy a Ma estére szabad a kecó című darab előadásait megcsinálja, ebben a darabban Karcsi végig ott van velünk. Egyébként nagyon jót tesz neki ez az aktív pihenés, látszik rajta, hogy jó állapotban van, jó vele dolgozni” – mondta el a producer.