Szórakozás

Gesztesi nyílt levélben visszavonulásáról ír

Gesztesi Károly fél év alkotói szabadságra vonul “az elmúlt egy hónap szenzációhajhász sajtóhadjárata miatt” – derül ki a Kiskegyedhez eljuttatott, barátainak és a sajtónak címzett közleményből.

“Az egészségi állapotom is ezt kívánja, mivel az elmúlt években túlhajtottam magam. Mindenben a maximumot szeretem nyújtani, de az ember szervezete időnként azt mondja, hogy elég volt. Ha nem figyelsz arra, hogy a tested jeleket küld, akkor egy nálad erősebb betegség fog leállítani. Ezzel a kollégáim és barátaim is tisztában vannak. Legutóbb azért nyilatkoztam sajtónak, hogy eloszlassam a kételyeket. Nem vagyok hajlandó a nevemet adni egyes pénzhajhász bulvárlapok hazugságaihoz a magasabb olvasottságáért. Eleinte nem foglalkoztam velük. Inkább megpróbáltam betegségem ellenére, erőmön felül, továbbra is helyt állni a színpadon, ahelyett, hogy az orvosaim tanácsára pihentem volna. A fizikai megerőltetések miatt azonban egészségi állapotom sajnos rosszabbodott. Döntenem kellett.

A színészet az életem. Mégis egy időre ki kell zárnom az életemből a munkát, de főként a sajtót. Külföldön megszokott dolog, hogy egy színész két munka között elvonul feltöltődni, akár egy teljes évre is. Magyarországon a végletekig hajtjuk magunkat, nehogy “elfelejtsenek”. A körülményeim és vállalkozásaim azonban szerencsére megengedik, hogy egy időre “alkotói szabadságra menjek” és visszavonuljak a színpad és a rivalda fényeitől. Bízva abban, hogy azok az emberek, akik eddig szerettek, fél év múlva is kíváncsiak az alakításaimra és a filmjeimre” – olvasható többek közt Gesztesi levelében, melyben nyomatékosan kijelenti azt is, hogy az elkövetkezendő fél évben nem kíván interjút adni, és semmilyen módon sem akar kommunikálni a sajtó munkatársaival.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik