Szórakozás

Gond volt Gesztesivel a színpadon, fia vette át a szerepét

Gesztesi Károly (gesztesi károly, )
Gesztesi Károly (gesztesi károly, )

A Karinthy Színház pénteki premierjére, a Csalogány családra rengetegen váltottak jegyet, ám az egyik főszereplőt alakító Gesztesi Károly nem volt a helyzet magaslatán, épphogy elő tudta adni szerepét.

“A művész úrral valami nem stimmelt az első részben. A pergősnek ígérkező komédia mindvégig akadozott, hosszú perces szünetek voltak Gesztesi megszólalásai előtt, mintha nem jutna eszébe a szövege. Nekem valamiért a színész mimikája és mozgása is furcsa volt”  árulta el a Blikknek az egyik néző.

A színész az előadás után sietve távozott a hátsó kijáraton, a szombati játékot pedig az utolsó pillanatban mondta le. “Gesztesi Károly titkárnője este hatkor jelezte, hogy a címszereplőnk nincs színpadképes állapotban, valamilyen vírusfertőzése van az orvosa szerint. Elfogadtam az indokot és a lemondást, megpróbáltam megoldást keresni, hiszen már gyülekezett a közönség” – kezdte a teátrum művészeti igazgatója, Karinthy Márton.

“Károly fia, Gesztesi Máté, aki a darab zenei szerkesztője, szombat este csak nézőként érkezett, de kérésemre vállalta, hogy édesapja helyett a színpadra lép. Szövegkönyvvel a kezében ugyan, de bravúrosan ugrott be, megmentve az előadást. Az ifjabb Gesztesi is kitűnően zongorázott, de a többi színész és a súgónk is hozzájárult a megmentett darab sikeréhez.”

Gesztesi Máté sem árult el többet édesapja betegségéről, de annyit elmondott, hogy amíg kell, ő helyettesíti a szerepben. “Remélem, édesapám hamarosan meggyógyul, és jobban lesz. Amíg szükséges, természetesen helyettesítem őt. Szombatról vasárnapra virradó éjszaka megtanultam a szöveget, így a második beugráshoz már nem lesz szükségem a szövegkönyvre.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik