Szórakozás

Pártos Csilla beperelte Pécsi Ildikót

A családi adok-kapok tovább folytatódik; a Bors értesülései szerint ezúttal a válófélben lévő feleség küldené bíróság elé egykori anyósát.

A végtelen, és eddig is elképesztően szövevényes válási procedúra újabb mérföldkőhöz érkezett: Pártos Csilla a kilakoltatási per felfüggesztését kérte a bíróságtól, arra hivatkozva, hogy a nagyértékű ingatlan a házasság alatt került a nevükre, és csak később, ajándékozás során lett Pécsi Ildikóé.

Pécsi Ildikó (Array)
Toroczkay Csaba

“Azt kértük a bíróságtól, függessze fel a kilakoltatási pert, ameddig nem tisztázódik az ingatlan valódi tulajdonjoga. A válóper során kiderült, hogy több ingatlan is, amit a felek a házasság alatt közösen szereztek, de a férj nevén voltak, ajándékozással Pécsi Ildikóhoz, illetve a férjéhez került a válás kezdete után” – mondta el a lapnak dr. Gerencsér András, Pártos Csilla ügyvédje.

Pécsi Ildikó és fia ügyvédje szerint az egykori feleség által indított peres eljárás célja kizárólag az, hogy a Cseppkő utcai ingatlant a továbbiakban is ellenérték fizetése nélkül – az általa indított per jogerős befejezéséig, amely akár évekig eltarthat – használhassa.

A pár egyébként még tavaly februárban döntött úgy, hogy nem tudnak többé együtt élni. Addig azonban, amíg a közös gyermekük után fizetendő tartásdíj kérdését nem sikerül tisztázniuk, elválni sem tudnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik