Szórakozás

Más kapja meg Majka szerepét az Operettszínházban

Majka (Array)
Majka (Array)

Július közepén még mi is megdöbbenéssel fogadtuk, hogy Majka az Operettszínház felé veszi az irányt, miután a teátrum művészeti vezetője, Kerényi Miklós Gábor szerepet ajánlott neki. A rapper örömmel vállalta a Denevér című darab részeges börtönőrének karakterét, habár már akkor tudta, túlvállalja magát. Mostanra ez be is bizonyosodott, hiszen egyetlen próbán sem volt jelen, a bemutató pedig október 2-án lesz, így lecsúszott a lehetőségről.

“Ez a hajó elment! Majka egy színpadra termett ember, és úgy éreztem, hogy ez a szerep, amit felajánlottam neki, éppen rá van szabva. Pedig annak idején örömmel vállalta a felkérést. Viszont már az egyeztetések alatt adódott jó pár nehéz­ség. Roppant elfoglalt voltam a nyáron, és bizonyára ő is sokat dolgozott, így sosem tudtunk beszélni. Az idő pedig egyre vészesebben fogyott. Lépnem kellett, így Frosch szerepére leszerződtettem egy tehetséges pécsi színészt, Ottlik Ádámot” – mesélte a Blikknek Kero, majd hozzátette: “Majka becsületére legyen mondva, azért megüzente: magánéleti okok miatt nem vállalja a felkérést.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik