Szórakozás

Szorcsik H. Viki férje tudta nélkül vitte vissza magához a gyerekeit

Tovább folytatódik a Jóban Rosszban egykori színésznőjének kálváriája; a Blikknek Szorcsik H. Viki elárulta, sikerült ugyan visszaszereznie gyermekeit az édesapjuktól, de szó sincs arról, hogy expárjával békében megegyeztek volna.

“Éjszakákat zokogtam át. Kértem a gyermekeimet szépen, kiabálva, egyedül és testőrökkel, mire a párom rendőrt hívott rám, de az egyenruhás is csak széttárta a kezét. Nem bírtam tovább, döntöttem: ha a volt párom csak úgy elvehette tőlem a piciket, ezt én is megtehetem! Minden bátorságomat összeszedtem, és az ügyvédem, dr. Hyross Virág kíséretében elmentem értük. Szükségesnek éreztem, hogy az ügyvédem mellettem legyen, ugyanis korábban hiá­ba próbáltam elhozni Andriskát az óvodából, nem adták oda.

Most viszont sikerült, sőt a bölcsődében nagyon segítőkészek voltak, Zara hosszú percekig csimpaszkodott a nyakamba, agyonpuszilgattuk egymást. Persze Andriska is elképzelhetetlenül örült, ám egyelőre nem érti, hogy mi zajlik körülötte, így kicsit mérges volt rám, amiért hosszú ideig nem láthatott. Gyesen vagyok, Zarának a legjobb helye mellettem van, miért is kéne bölcsődébe vinnem? Andriskát pedig beíratom egy környékbeli óvodába” – mesélte a lapnak az egykori sorozatszereplő, akinek exe a cikk szerzője szerint “ki van ugyan borulva”, ám nyilatkozni nem kívánt az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik