Szórakozás

Rékasi Károly lassan eldobja a mankót

Ha a színész gyógyulása továbbra is ilyen mértékű lesz, a jövő héten haza is engedik a kórházból.

Az éppen súlyos motorbalesete után lábadozó Rékasi Károly gyorsan gyógyul. Boka-, medence- és combcsonttörést szenvedett, jó fizikumának és hihetetlen akaraterejének köszönhetően azonban már elkezdte a sérült testrészek terhelését. Járókerettel lábra állt, valamint mankózik is, és gyakran megpróbál nélkülük járkálni.

“Rékasi szerencsére korát meghazudtolóan jó formában volt a balesete előtt. A folyamatos edzések pedig, úgy tűnik, most igazán a hasznára válnak, állapota ugyanis rohamos javulást mutat. Ő maga is nagyon sokat dolgozik ezen, ugyanis egyre gyakrabban kel ki az ágyból, sétálgat, és erőlteti a felépülést. Persze csak a megengedett kereteken belül. Egyelőre nem biztos, de ha a gyógyulás ilyen mértékű lesz, a jövő héten haza is engedik Rékasit a kórházból” – mondta a Blikknek egy névtelen informátor.

Persze a színésznek a gyógytornász és különböző fizikoterápiás segítséget továbbra is igénybe kell vennie, de az otthoni környezet minden bizonnyal jót tesz majd neki. Arról nem is beszélve, hogy párja, Pikali Gerda teljes figyelmét élvezheti otthonukban, az édesanya táborba küldte gyermekeit, hogy minden energiájával szerelme felépülésére koncentrálhasson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik