Hétvége van, úgyhogy ma nem csináltam semmit. Ez azt jelenti, hogy reggel negyed nyolckor felkeltem, kávézás közben beraktam egy adagot a gépbe, felsöpörtem a teraszt, meglocsoltam a virágokat. Bepácoltam a húst, elszaladtam a piacra friss zöldségekért és virágért. Mire hazajöttem, lejárt a gép, kiteregettem és beraktam a színeseket. Felébredt a férjem és a kislányom, amíg fésülködtek és felöltöztek, megkentem néhány kiflit. Mielőtt felporszívóztam, összeállítottam a pitét, betoltam a sütőbe. Amíg sült, kiteregettem. Megpucoltam a krumplit, megcsináltam a salátákat és a házi limonádét. Meggyújtottam a tüzet, amíg leégett, felszaladtam és beágyaztam, kiszellőztettem, felporszívóztam a hálót.
És még tizenegy óra sincs. Ismerős?
Na ezért nem megyünk idén kulcsos házba nyaralni. Ott ugyanez történik, azzal a különbséggel, hogy kézzel mosok, a negyedik-ötödik napon ugyanolyan állapotban, mint Ágnes asszony. Fáradt vagyok, pihenni szeretnék. És aki most felvont szemöldökkel biggyeszti a száját, hogy ugyan, egy kis mosogatásba és söprögetésbe a nyaralás alatt még nem halt bele senki, annak felhívom a figyelmét arra, hogy én már nem tartozom ahhoz a generációhoz, amelyiknek hobbitelke volt Alsóröcsöge alatt, ahol néhány kiló zöldségért és krumpliért folytatott minden hétvégén élethalálharcot, mindezt kikapcsolódásnak nevezve, úgyhogy jobban tenné, ha pofavágás helyett visszaemlékezne ezekre az időkre. Ugye-ugye, hogy jobb lett volna inkább a szabadstrandon?
Kulcsosház, magánszálláshely, apartman tehát kilőve. Oda majd máskor. Amikor olyan helyen járunk, ahol hajnalban nyit a halpiac.
Hotel kell. Szálloda. Ahol vannak az enyémen kívül gyerekek és felvigyázó, aki vigyáz rájuk. Ahol elém rakják a kaját. Ahol van mosoda. Ahol nem kell söprögetni.
Hogy mennyire olcsó vagy drága, azt én dönthetem el, illetve a pénztárcám, mint ahogy azt is, hol akarom érezni magam. Nem kell vinnem semmit, mert ott van, bérelhetek biciklit is. Nem kell aggódnom az időjárás miatt, mert akkor is van program, ha egész héten zuhog az eső, így nem megyünk a gyerek(ek) és egymás idegeire sem. Mert addig alhatok, amíg akarok, nem fogy el a kisboltból a zsemle, a kifli, és nem nekem kell hűtenem a szódát az esti fröccsözéshez. Kiléphetek a multitasking üzemmódból, a gyerek elvan nélkülem, sőt néha lelkifurdalás nélkül lepasszolhatom, jól érzi magát nélkülem, és én is jól érezhetem magam nélküle.
De kit is akarok erről meggyőzni? Elsősorban magamat, mert a hotelben nyaralás nekem és sokaknak még úri murinak számít, a pénz eszetlen szórása, a pezsgős reggelik és a rázott, nem kevert viszkik világa. Pedig nem az, hagyják bátran a romantikus elképzeléseket a falusi turizmusról, mert nagyon jó tud lenni, mikor hat éjszaka, hét napon át semmit, de tényleg az égvilágon semmit nem kell csinálni, és még jól is érezzük magunkat, mert ezt mi megérdemeljük, és meg is engedhetjük magunknak.
Nyaraljanak hotelben. Mindegy, hol. Nekünk ez jár, egyszer élünk.
