Szórakozás

Az év lagzija: Jolly újra elveszi feleségét

El sem tudjuk képzelni, hogy mekkora buli lehet egy olyan esküvőn, ahol a menyasszony és a vőlegény is mulatós sztár.

Jolly és Suzy már kilenc éve vannak együtt és egy polgári szertartáson hivatalosan is összekötötték az életüket, ám a templomi esküre nem kerítettek sort. A szőke énekesnő ezért nagyon boldog volt, amikor férje ismét megkérte a kezét.

“Csak polgári esküvőnk volt, mert rohanásban voltunk, nem jutott időnk rá. Úgy tűnik, most teljesül a vágyunk, és Isten színe előtt is összekelhetünk. Elképesztő, hogy kilenc év után erre is sor kerül! A legcsodálatosabb az egészben, hogy a kislányunk lehet a koszorúslány. Boldog vagyok, és alig várom azt a pillanatot, amikor újra fehér ruhában vonulhatok a férjem elé. Nosztalgikus érzés lesz” – mondta a Borsnak Suzy.

Habár a mulatós pár kapcsolata nem volt mindig felhőtlen és a válás gondolata is többször felmerült, Jolly úgy érzi, ők egymásnak lettek teremtve. Szerelme jeléül pedig ez alkalommal igyekszik nem elhagyni eljegyzési gyűrűjét.

“Kilenc éve vagyunk együtt, de ez felér vagy hússzal! Annyi minden történt már velünk, voltunk boldogok, veszekedtünk is, mélyponton is voltunk, sírtunk, nevettünk! Ahogyan minden házaspár. Volt olyan is, hogy elköltöztem otthonról. De mindig visszataláltunk Suzyval egymáshoz, mert a szerelmünk örökké tart, mi egymásnak lettünk teremtve. Sajnos a jegygyűrűmet korábban elhagytam, ezért nem viseltem. Kaptam is érte. De most, hogy megkértem újra Suzy kezét, mindig rajtam lesz. Ő az a nő, aki a mindenem” – mesélte Jolly.

Leugrottunk Balatonra ht mg nagyon hideg a vz Jhetne mr az igazi nyr!Csodaszp hetet kvnunk nektek!

Posted by Jolly & Suzy és a Románcok Csillagai on 2015. június 1.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik