Light

Jolly hamis vádakkal alázza feleségét

A mulatós sztár feleségét okolja, amiért nem tarthatja a kapcsolatot fiával és szüleivel.

Jolly egy hete azt állította, hogy felesége, Suzy rossz viszonyban van előző kapcsolatából született fiával és a szüleit sem szereti, ami miatt állandóak köztük a veszekedések. A 28 éves énekesnő azonban tagadja, hogy valaha is eltiltotta volna párját a szeretteitől és azt sem érti, Jolly miért egy napilapnak teregette ki a szennyest, ahelyett, hogy megbeszélték volna kettesben.

“Azt gondolom, helyesebb lett volna velem megbeszélni a kapcsolatunk esetleges problémáit, és nem az újságból szembesülnöm mindezzel. Ilyen megalázó helyzetbe még senki sem hozott… Szilvesztert soha nem tiltottam tőle, én is anya vagyok, tudom, hogy egy gyermeknek két szülő mellett kell felnőnie. Azt pedig senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy 36 éves férfit, akár én, akár bárki befolyásolni tudna valamiben.

Mellette voltam akkor, amikor még nem volt ennyire ismert, és mellette voltam akkor is, amikor terhesen egyedül hagyott otthon több napig úgy, hogy bármikor megindulhatott volna a szülés. Tűrtem, viseltem az egoizmusát, mindig bíztam abban, hogy a gyerekes és sokszor önző viselkedését egyszer kinövi majd. Akkor megy a fiához és a szüleihez, amikor akar, és ha a kapcsolatuknak én vagyok az akadálya, akkor el lehet válni békességben, nem pedig sarat dobálva egymásra a címlapokon szerepelni. Úgy gondolom, hogy ez a viselkedés nem méltó hozzánk, ám ha ő így szeretné élni az életét, tegye, de nélkülem!” – reagált Suzy a Blikkben.

Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik