Szórakozás

Gyógyszer miatt lett rosszul Törőcsik Mari

A nyolcvanéves művésznő szerint csak az ijedtség volt nagy.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, Törőcsik Mari Pécsen, az Országos Színházi Találkozón lett rosszul kedden, így a Nemzeti Színház előadását is le kellett mondani. Az első hírek szerint a Nemzet Színészének szervezetét az óriásvihar terhelte meg, de mint ahogy azóta a művésznő a Blikknek elmesélte, tüneteit az egyik gyógyszerének hiánya okozta.

“Köszönöm az érdeklődést, már jól vagyok, csak az ijedtség volt nagy. Azért lettem rosszul, mert abba kellett hagynom egy gyógyszert, amit csak fél évig lett volna szabad szednem, de már hét hónapja szedtem. Emiatt lettem rosszul, és ráadásul pont azon a napon, amikor az előadás lett volna. Valóban szerettem volna a körülmények ellenére megcsinálni az előadást, de végül igaza volt az orvosnak, olyan állapotban – elnézést, hogy ilyet mondok, de savat hánytam – nem lehet színpadra menni. Most már azért megnyugodtam, hogy hála istennek kiderült, csupán a gyógyszer miatt volt az egész. Azt azért nagyon sajnálom, hogy pont ez az előadás maradt el, ami annyira közel áll a szívemhez, és persze a sok csodálatos kolléga miatt is bánt a dolog” – mondta el a lap munkatársának Törőcsik Mari, aki a Borssal azt a jó hírt is megosztotta, hogy a mindennapokban nincsenek egészségügyi problémái.

“Virulok, mint a bazsarózsa! Rendszeresen járok orvoshoz, aki azt mondta, egy húszéves lány is boldog lenne, ha olyan szíve lenne, mint nekem. A vérképem is tökéletes, erős vagyok, mint a bivaly!”


Fotó: Prizma TV

Ajánlott videó

Olvasói sztorik