Szórakozás

Nagy Bandó András kislánya miatt venné el fiatal barátnőjét

Nagy Bandó András (Array)
Nagy Bandó András (Array)

Az író, humorista nem vágyik rá, hogy hivatalossá tegye új kapcsolatát, de gyermeke miatt fontolóra vette a dolgot.

Nagy Bandó András három évig élt kettős életet. Négy évtizedes házassága mellett rátalált a szerelem egy nála 30 évvel fiatalabb nő, Rita személyében, akitől már egy kislánya is született. A humorista egy évvel ezelőtt őszintén beszélt arról, hogy hiába a 44 év, nejével nem illettek össze, új párját pedig azért titkolta, mert nem szerette volna, ha az emberek úgy gondolják, miatta ért véget házassága.

“Fölmérhetetlen, hányan ‘csalják’ egymást, de a válások némi képet adnak erről. Egy jó kapcsolatban legföljebb botlás történhet, direkt csalás nem. Véleményem: rossz házasságban maradni, szép szerelmet elhallgatni és elodázni éppúgy vétek” – mondta a Blikknek Nagy Bandó, aki újabb komoly döntés előtt áll. Kislánya ugyanis nagyon szeretné, ha feleségül venné édesanyját.

“A boldogságunkhoz a papír nem lenne fontos, de Gvendolin örülne, ha a szülei így döntenének” – árulta el az író, aki arról is mesélt, hogy most 67 évesen nagyobb kihívás a gyereknevelés, mint évtizedekkel ezelőtt. “Több türelem, idő és odafigyelés kell. Ez főként a sok olvasás és írás mellett nehezebb, de a kisgyermekből sugárzó szeretet, báj és humor mindenért kárpótol. Rita mindent megtesz az alkotói nyugalmamért, de nem üt meg a guta, ha Gvendolin bevonul a szobámba, leül az asztalomhoz, és azt mondja, hogy na, apucika, jöttem rajzolni.”

Fotó: Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik