Szórakozás

Börtön fenyegeti Hien szüleit

Az énekesnő szüleit embercsempészettel vádolják a hatóságok, a vizsgálat lassan a végéhez ér.

Hien szüleit azzal vádolják, hogy egy nemzetközi bűnbanda tagjaként 2009 márciusától hamis meghívólevelekkel, nejlonzsákba csavarva csempésztek embereket. A bűnbanda tagjai a Bors információi szerint kilenc-tízezer eurót kértek a jobb életre vágyó vietnamiaktól, ha nem tudtak fizetni, akkor illegális marihuánaültetvényeken dolgozhatták le a tartozásukat. A rendőrök bő két évvel később lezárták a nyomozást, azóta a Fővárosi Főügyészség vizsgálódott egészen tavaly júliusig, amikor bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette és más bűncselekmények miatt összesen 25 személlyel szemben emeltek vádat.

A Bors úgy tudja, Hien édesapja az ügy elsőrendű vádlottja. A jelenleg hatályos jogszabályok szerint embercsempészésért maximálisan nyolc év börtönt kaphatna, de mivel bűnszervezetben követték el, tizenhat év börtön fenyegeti. Korábban hónapokat ült előzetes letartóztatásban, majd házi őrizetbe került. Az énekesnő édesanyja is vádlott, sőt korábbi hírek szerint egy féltestvére is belekeveredett az ügybe.

Az Amerikába készülő Hien most menedzsmentje kérésére nem nyilatkozott az ügyről, korábban azonban a család ügyvédjén keresztül megüzente, hogy nagyon megrázták a történtek, ráadásul végig kellett néznie, ahogy a kommandósok elviszik szeretteit, akiket ártatlannak tart.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik