Szórakozás

Kóbor János megmagyarázta a felcsúti Omega-koncertet

Az Omega basszusgitárosa nem hajlandó Felcsúton játszani, de áthidalták a problémát.

Mint megírtuk, Mihály Tamás basszusgitáros nemrég a Klubrádióban beszélt arról, hogy nem fog elmenni az Omega felcsúti koncertjére. Azzal indokolta, hogy ha valaki Felcsútra megy koncertezni, annak mögöttes jelentése van.

Kóbor János, az Omega frontembere a Borsnak azt mondta, elfogadja zenésztársa vé­leményét, bár továbbra sem szivárgott be a politika a zenekar életébe. Kóbor egy labdarúgó barátja meghívására vett részt a stadion egy mérkőzésén, onnan jött az ötlet.

“Nem hülyültünk meg öregkorunkra, nem lettünk politikai szakértők. Ha már ilyen vádakat akarnak a nyakunkba tenni, tegye fel az a kezét, aki már látott bennünket bármilyen politikai rendezvényen. Diplomás építészmérnök vagyok, és nem is a meccs, hanem leginkább Makovecz Imre miatt mentem, akinek a tervei alapján készült a stadion. Mindig is lenyűgözött a munkássága, és kíváncsi voltam a művére. Templomi szépségű stadionban voltam, és akkor gondoltam azt, hogy talán koncertezhetnénk ott az Omega Orató­riummal. A fellépésünket pedig Makovecz Imre és Puskás Öcsi emlékének szentelnénk. Közölték, ha megfelel számunkra, június 13-án koncertezhetünk. Ugyanis másnap felújítják a stadion füvét” – mondta a lapnak Kóbor, aki tehát az Omega helyett az Omega Orató­riummal lép majd fel, amelynek nem tagja a tiltakozó basszusgitáros.


Fotó: Neményi Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik