Szórakozás
Eden-Barbara(960x640).jpg (éden barbara, )

Top 6 pornós a magyar médiában

Az Éden Hotel új játékosának előélete arra buzdított bennünket, hogy összeszedjük, kik is azok a celebhölgyek, akik felnőttfilmes karrierjük után, vagy éppen közben lettek szélesebb körben ismertek.

Korábban a témában:

Éden Barbara még csak egy napja költözött be az Éden Hotelbe, de már előre kiszivárgott a hír, hogy a 22 éves lány pornós múlttal bír. Na de nem ő az egyetlen, akit behatóbban is ismerhet a közönség.

Itt van mindjárt Aleska Diamond, aki mostanában mindenhol ott van, de legfőképp a cirkuszban, hiszen a felnőttfilmes karrier végeztével légtornászként kamatoztatja hajlékonyságát. A dzsungelt is megjárt Aleska szeretné, ha innentől inkább Sáfrány Emeseként ismerné a nagyközönség, ez hamarosan megjelenő könyve címében is megjelenik. Muszáj is volt váltania, hiszen szeretné, ha egyszer nyugodtan mesélhetne majd életéről a gyermekeinek.

Fotó: RTL Klub 

Nagy port kavart az X-Faktor 2013-as szériájában Krasznai Tünde, aki már az előválogatón sem titkolta: ő bizony kemény pornót forgatott eddig. A lányt aztán számtalan támadás érte később emiatt, még a Parlament karácsonyi műsorán sem vehetett részt, és azóta sem sikerült igazán betörnie a zeneiparba. A Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban Fördős Zét sikerült zavarba hoznia vetkőzésével, amit még saját dzsungelbéli társai sem díjaztak túlságosan.

Krasznai Tünde (krasznai tünde, )Fotó: Facebook 

Kelemen Annáról már annyi minden kiderült és felmerült az elmúlt pár évben, hogy az már szinte nem is meglepő, hogy róla is került elő pornóvideó. Mondjuk azóta már könyv formájában is kiteregette a szexuális életét, pedig lehet, hogy sokat nem is profitál belőle.

Kelemen Anna (kelemen anna)Fotó: Facebook 

Vad Kati felől már igen régen hallottunk, pedig a Jóban Rosszban sorozat Ivettjeként egy ideig naponta képernyőn láthattuk a sorozatszínészt, aki szintén pornósként kezdett, sőt még pornó Oscart is nyert, nem is egyszer. Igaz, akkoriban még Michelle Wildként domborított.

Michelle Wild (michelle wild, vad kati)Fotó: Meglepetés Archívum 

Ha visszarepülünk kicsit az időben, akkor emlékezhetünk VV Pandorára, aki még a hazai realityk egy kevésbé botrányos korszakában költözött be a való villába. Konkrétan 2003-ban, a VV3-ban láthattuk a csinos leányzót, akiről akkoriban bombaként robbant a hír, hogy pornófilmekben is szerepelt. Ezzel kivívta magának a címet, miszerint ő volt a Való Világok történetének első felnőttfilmese. (Persze csak ha nem számítjuk bele Maya Gold Majkával közös takarós akcióját a VV1-ben, ugye.) 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Extinction Rebellion climate change activists perform a mass "die in" under the blue whale in the foyer of the Natural History Museum in London on April 22, 2019, on the eighth day of the environmental group's protest calling for political change to combat climate change. - Climate change protesters who have brought parts of London to a standstill said Sunday they were prepared to call a halt if the British government will discuss their demands. Some 963 arrests have been made and 42 people charged in connection with the ongoing Extinction Rebellion protests. (Photo by Tolga AKMEN / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.