Szórakozás

Krasznai Tünde szeretne gátlástalanabb lenni

Az egykori X-Faktoros végre önmagára talált, és rájött arra, hogy jobban érzi magát, ha nem szorul korlátok közé.

Krasznai Tündéről eddig is tudtuk, hogy egy különc figura, mostanában például versírással és elmélkedéssel töltötte az idejét. Ekkor eszmélt rá arra is, hogy nem a popzene az ő világa – a napokban egyébként korábbi versenytársa, Danics Dóra is éppen ezt hangoztatta. Tünde inkább egy alternatív műfajban képzeli el magát, ahol sokkal gátlástalanabb lehet.

“Az utóbbi hetekben egy kicsit elvonultam, próbáltam a saját belső világomat megismerni. Nemrég a Solaris zenekarral és az Európa Kiadóval együtt léphettem színpadra, ami nemcsak óriási megtiszteltetés volt, de a gondol­kodásomat is megváltoztatta. Megismertem Menyhárt Jenőt, akivel rengeteget beszélgettünk, és úgy érzem, jobban megtaláltam önmagam. Az underground világában sokkal szókimondóbb, erősebb és gátlástalanabb lehetek, mint a popzenében” – árulta el a Borsnak az énekesnő.

Krasznait a lap szerelmi életéről is kérdezte, de azt mondja, jelenleg nincs párja. Ezzel azonban kicsit nehezen összeegyeztethető néhány napja közzétett posztja. “Igen tudom rég találkozhattatok itt velem… Nem is magyarázkodnék:elvesztem az elmélkedésben a létben, pillangó szárnyaim feltámadtanak!” – írta közösségi oldalán Tünde, aki egy érdekes versét is megosztotta.

Sziasztok jra!Igen tudom rg tallkozhattatok itt velem….Nem is magyarzkodnk:elvesztem az elmlkedsben a l…

Posted by Krasznai Tünde on 2015. április 6.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik