Szórakozás

Damu Roland ügyvédje nem tud perújításról

A színész hiába akarja újra bíróság elé vinni a Vajna Tímeával való ügyét, nem valószínű, hogy sikerül neki.

Korábban a témában:

Damu Roland csütörtök este a Fókuszban jelentette be, hogy perújrafelvétellel fog visszavágni Vajna Tímeának. Azt mondta, hogy bárki, aki azt hitte, hogy három évet le fog ülni ártatlanul a börtönben, az rettenetesen nagyot tévedett. Damu ügyvédje azonban meglepő módon a Bors munkatársától értesült a tervről, és csak nagyon óvatosan nyilatkozott róla.

“Roland talán nem pontosan fogalmazott. Mindennap beszélünk, de erről a tervről én csak most értesültem. A perújításhoz új bizonyíték kell, de erről bővebben most nem beszélnék. Szerintem Roland arra gondolt, hogy egyfajta személyes igazságtételt szeretne. Azt akarja, hogy tudja a társadalom, ő nem bűnöző. A megítélése egyébként több kereskedelmi tévés és rádiós kutatás szerint inkább pozitív, jellemzően az emberek 65 száza­léka úgy gondolja, hogy visszatér a színpadra, valamint a szinkronstúdióba is” – mondta a lapnak dr. Sebestyén Tamás.

A Damu-per alatt Vajna Tímeát képviselő dr. Zamecsnik Péter szerint sem valószínű a perújítás, ugyanis az elsőfokú, majd a másodfokú eljárás is számba vett minden létező bizonyítékot. Ha pedig kiderül, hogy az újonnan beszolgáltatott bizonyítékok hamisak vagy koholtak, felmerülhet újabb bűncselekmények gyanúja is.

Címkék: damu roland

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Gyula, 2013. február 6.
Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó (j) távozik a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt évadnyitó frakcióüléséről a gyulai Erkel szállóból 2013. február 6-án.
MTI Fotó: Mohai Balázs
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.