Szórakozás

Damu Rolandot senki sem ellenőrzi feltételes szabadlába alatt

A színész példás magaviselete miatt szabadulhatott korábban, ráadásul az általános szokástól eltérően, még ellenőrizni sem fogják a jövőben.

Damu Roland húsvét hétfőn szabadult a börtönből, és máris belevetette magát a mindennapokba. A Hír24-nek elsőként árulta el, hogy feleségével máris belefogtak a bébigyártásba, és májusban már új darabot próbál.

Teheti mindezeket úgy, hogy teljesen szabad embernek érezheti magát. A bevett szokásoktól eltérően ugyanis a bírónő nem szabott ki mellé párfogót, sőt a rutin ellenőrzésektől is eltekintettek esetében.

“Másfél éves kedvezménnyel szabadultam, nekem olyan makulátlan volt az anyagom, vagyis a börtönökben töltött magaviseletem, hogy 44 jutalmazási javaslattal és 27 dicsérettel szabadultam, ezért tekintettek el attól, hogy pártfogót kapjak. A bírónő azt mondta, hogy példás, mintaszerű elítélt voltam, ezért tekint el a feltételes szabadulás utáni ellenőrzési kötelezettségtől, a pártfogó kirendelésétől, s nem kell a rendőrségen sem jelentkeznem hetente. Innentől kezdve szabad ember vagyok, de azt tudom, hogy feltételesen vagyok szabad: ha másfél éven belül bűncselekményt követnék el – amiről szó sem lehet –, természetesen vissza kellene mennem a fennmaradó időre a börtönbe” – mondta a Blikknek Damu.

Fotó: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik