Szórakozás

Gázolás miatt vonták be Berki jogsiját

A műsorvezető jogosítványát egy évekkel ezelőtti baleset miatt vonta be két hónapra a bíróság.

Berki Krisztián még három évvel ezelőtt lökött meg egy motorost Bentley-ével, aki egy parkoló autónak csapódott. A férfi akkor cserbenhagyásos gázolás miatt feljelentette Krisztiánt. Az ügyészség a bűncselekmény jellege miatt nem engedte, hogy a felek peren kívül egyezzenek meg, így a bírósági eljárás végén a celeb 400 ezer forint büntetést kapott, és 66 700 forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezték, illetve két hónapra eltiltották a közúti járművezetéstől.

“Tavaly szeptember végén lett jogerős az ítélet. Az úttörvény kimondja, hogy ilyen esetben utánképzésen kell részt venni” – mondta el a Borsnak dr. Koltai Zsuzsanna, a motoros ügyvédje.

A fenti, akár több hónapig is elhúzódó utánképzésre azonban nem igen kerülhetett sor, hiszen az ítélet után Berki Costa Ricára repül forgatni, utána pedig ismét autóba szállt és vezetett, amiről gyakran posztol is közösségi oldalán.

Berki csupán annyit fűzött hozzá az ügyhöz, hogy tévesek a lap értesülései, hiszen nem kötelezték utánképzésre.

“Ezer veszly leselkedik rm mgis hajtok,De aki nem fogja meg a padlt, abbl nem is lehet bajnok…” Children of Distance – Nem meneklk el a berki

Posted by Krisztian Berki on 2015. április 1.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik