Szórakozás

Majkának hiányzik a zsebéből a szakma támogatása

A rapper megint besokallt attól, hogy a kereskedelmi rádióadók, és a szakma mellőzni próbálja munkáját, miközben ő a műfaj legsikeresebb előadója.

Majka nem érzi jogosnak, hogy a Fluor Tomi és Diaz vezette rapcsapat, a Wellhello az egekbe van emelve, és a csapból is ők folynak. Annak ellenére, hogy tehetségesnek tartja a srácokat, szerinte túl sok támogatást kapnak, vagy éppen ő és Curtis duója túl keveset. Ez pedig nem csak az önbecsülésüket, de a pénztárcájukat is bántja. Eddig azt kapták meg, hogy műfajuk nem rádióba való, de most már úgy érzi, csak a személyükkel nem szimpatizálnak a fejesek.

“Nagyon fáj, hogy vannak olyan együttesek, mint mi, akik negyed annyi támogatást sem kapnak, mint mások. 4éve vagyunk ott minden játszási listán. Nagyon sok helyen legelöl, de soha semmilyen támogatást nem kaptunk a szakmától. Csak az irigység, meg a hátunk mögött sugdolózás jutott nekünk.

Bántja ugyan az egónkat, hogy mellőzve vagyunk, de a zsebünkből is hiányzik nagyon az a játszási jogdíj. Mióta nincs lemezeladás ennek igen is van jelentősége. Egy zenekarnak, vagy előadónak ez maradt meg bevételnek, meg a koncert, meg a hakni. Mások pedig megkapják negyed akkora siker nélkül, mint mi. Igenis tudni szeretném mik azok a dolgok, amik ilyen különbséget szülnek előadó es előadó közt. Egyáltalán, hogy lehet az egy rádió szlogenje, hogy a legnagyobb slágerek, ha az utóbbi 5 év legnagyobb slágerét nem játszotta” – írta Majka közösségi oldalán.

Tisztzzuk mar a legelejn . Szeretem a Wellhello-t. Kurva jo a Rakpart, az Apu vedd meg is fasza tlet , es a legjabb…

Posted by Majka on 2015. március 31.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik