Szórakozás

Bochkor nekiment az orvosoknak

A rádiós műsorvezető szerint felháborító az orvosok hozzáállása, azt gyanítja, hogy nagymamája halálát is egy műhiba okozhatta.

A Music Fm Önindítójában ismét komoly téma került terítékre. Egy boncsegéd elárulta, hogy az orvosok a patológiától várják hibáik eltussolását, félrevezetve ezzel a gyászoló családtagokat. A komoly vádakra Bochkor Gábor azonnal személyes történetével reagált.

“Jó pár évvel ezelőtt a nagymamámat kórházba vittünk, mert el kellett távolítani a méhét. Meg is történt a műtét, voltam nála, tök jókedvű volt, megbeszéltük, hogy két nap múlva viszem haza. Másnap jött egy távirat, hogy meghalt. Azt mondták, hogy embólia, meg hogy valami vérrög. De ha azt mondják, hogy vérrög, akkor én azt kérdezem, hogy egy nyolcvan körüli nőnél egy műtét után miért nem adnak megfelelő mennyiségű véralvadásgátlót. Miért nem kötik rá az intenzív osztályon valami gépre? Ha a gép elkezd pittyegni, lehet, hogy tudtak volna segíteni rajta. Én rögtön azt gondoltam, hogy valamit az orvosok elcsesztek” – mesélte a rádiós, aki ezúttal sem kendőzte el véleményét, ahogy akkor sem, amikor egy hallgatót kellett kiosztani.

A műsorvezető a Borsnak azt is elmondta, mennyire felháborítónak találja azt az embertelenséget, amivel az orvosok a betegeket kezelik.

“Nagyon ledöbbentünk a hallottakon. Rögtön a saját családtagjainkra, szeretteinkre gondoltunk, hogy ez bármelyikükkel vagy akár velünk is megtörténhet. Felháborító és hátborzongató egyben, hogy akik ilyen dolgokat művelnek, nem tartják tiszteletben, hogy nem holmi tárgyakkal, hanem emberekkel foglalkoznak.”

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik