Szórakozás

Holnap kiderül, úszik-e Alekosz VV-s nyereménye

Újabb évek óta húzódó celebügy végére került pont csütörtökön. A reality-hős Való Világos nyereményének sorsáról dönt a bíróság.

Alekoszt még 2012-ben perelte be az RTL Klub, miután a VV4 győztese a konkurens csatornához szerződött. Az elsőfokú ítélet értelmében, a valóságshow szereplőtől elvették nyereménylakását, és havi egymilliós “fizetését” is, azaz a fennmaradt hat millió forintot. Az ügy azonban azóta is húzódik, Alekosz pedig közösségi oldalán tette tisztába a dolgokat. Elmondta, hogy pere holnap zárul le, nyereményeit pedig a hírekkel ellentétben nem kobozták el.   

“A magyar médiatörténelem eddigi legnagyobb pere ér véget holnap. Ugyanis az RTL Klub seggnyaló médiumai által majd négy éve folyamatosan, de tévesen közölt, engem lejárató cikkekkel ellentétben, ezidáig az RTL Klub nem vett vissza tőlem semmit sem. Minden megvan! A végső döntésre holnap kerül sor. Az eredményt természetesen posztolom” – írta az újévet pörkölttel köszöntő Alekosz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik