Szórakozás

Kökény Attila sztárt farag a fiából

Az énekes mindent megtesz azért, hogy a kisfia befutott énekes legyen. Már most minden nap zongorázik és énekórára jár.

A nemrég mellműtéten átesett Kökény Attila mindent megtesz azért, hogy a fia tehetsége kibontakozzon. A kis Lalika énektanárhoz, zongoraórákra és hamarosan táncórákra is jár majd. Kökény szinte borítékolja, hogy ez elég löketet ad a gyereknek ahhoz, hogy megszeresse a zenélést.

“Amikor meghallottam őt énekelni, akkor éreztem, hogy hál’ istennek csak lesz valaki a három gyerekből zenész. Már teljesen körvonalazódott, hogy a Laliból az lesz. Énekel, zongorista lesz, sőt tervezzük, hogy beiratjuk táncolni is valamikor, hogy ne olyan legyen mint apu, mert apunak még a lépcsőről a lemenet is nehéz a mikrofonnal. (…) Ő most nyolc éves, és úgy voltam vele, hogy beiratom már most énekelni és zongorázni. Itt még az van, hogy neki bőven elég ez a húsz-húsz perc, az a lényeg, hogy minden nap foglalkozva legyen a zongorával meg az énekkel is. Ő még nagyon pici, nagyon sok van a gyerekeken. Suli, szolfézs, zeneiskola, ének, úgyhogy bőven elég neki a húsz-húsz perc. Aztán meg majd fejlődik, egyre többet kíván meg ez. Ő akkorra már nagyon fogja szeretni ezt, és élvezni fogja mind a kettőt, nem az lesz, hogy teher odamenni” – mondta az Aktívnak Attila, akinek a kisfia a riportban is megmutatta az énektudását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik