Szórakozás

Ítélet születik Zalatnay Cini újabb csalási ügyében

Blonszki Renáta
Blonszki Renáta

újságíró. 2015. 03. 17. 06:53

Az énekesnőt két millió forintos csalással vádolják. Az évek óta húzódó ügyre szerdán végre pont kerülhet.

Korábban a témában:

Zalatnay Sarolta 2010 nyarán ismerkedett meg Abonyi Mónikával, a Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány elnökével, akitől aztán pár hónappal később kölcsönt kért. Először 500 ezer forintot, majd további részletekben, összesen 1 millió 940 ezret kapott. Azzal hitegette a jóhiszemű állatvédőt, hogy lánya hamarosan érkező örökségéből mindent törleszt, de a pénz természetesen nem érkezett meg.

Az énekesnőt így most nagyobb kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalással vádolják. Ügyét a Budaörsi Járásbíróság tárgyalja, holnap, azaz szerdán pedig ítélet születhet az ügyben. Cini kilátásai azonban nem túl jók.

Dr. Magyar György ügyvéd szerint Zalatnay büntetett előélete mindenképp súlyosbító körülmény, igaz, az már a bírói mérlegelés körébe tartozik, hogy mekkora súllyal esik latba. Súlyosbító körülmény lehet, ha a vádlott elkövette, de nem ismeri el a terhére rótt cselekményeket, illetve az is, ha nem törekszik az okozott kár megtérítésére.

Ha a bíróság bűnösnek találja az énekesnőt, Cini az újabb börtönbüntetés mellett, a korábban elengedett egy évét is kénytelen lesz leülni. A csalási ügy sértettje azt mondja, nagyot csalódott a sztárban.

“Én az ő dalain nőttem fel, a példaképem volt. Naiv voltam, azt feltételeztem, hogy egy is­mert ember nem csap be másokat. De sajnos nagyot tévedtem. Az ítélethirdetésre természetesen elmegyek. Zalatnay sosem próbálta meg törleszteni a káromat” – nyilatkozta a Borsnak Abonyi Mónika.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Professor Yuval Noah Harari, author and Professor of History at the Hebrew University of Jerusalem, speaks about themes from his new book 'Homo Deus: A Brief History of Tomorrow' on September 8, 2016 at the Dancehouse Theatre as part of the Manchester Literature Festival in Manchester, England. (Photo by Jonathan Nicholson/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.