Szórakozás

VV Annamari örömlányból pénztáros lett

A Való Világ ötödik szériájának különce évekig nem találta a helyét a játék után. Mostanra azonban megállapodott, és már nem a testét árulja, hanem az élelmiszereket, többek között.

VV Annamariról már a VV5-be való beköltözése pillanatában kiderült, hogy nem egy egyszerű eset. A lány saját kérésére vonult állami gondozásba kamaszként, majd 16 évesen teherbe esett, gyermekét azonban örökbe adta. A különc karakter, akinek jellegzetes “vidám” arcáról megemlékeztünk nemrégiben, a játéktól várta a lehetőségeket, mint ahogyan azt a többi szereplő is, de azok nem igazán jöttek.

Először azzal sokkolta az embereket, hogy kiesése után cicababává próbált válni, szőkére festette a haját, és megszabadult néhány kilótól, aztán kiderült, hogy szexuális szolgáltatásait árulja az interneten. Miután a hír nyilvánosságot kapott, Annamari külföldre menekült, ahol állítólag bébiszitternek állt, de hamar lebukott, hogy többnyire ott is a testéből élt.

Miután visszatért Magyarországra, megismerkedett párjával, akivel tavaly áprilisban megszületett közös kisfiuk, Dani. Most úgy látszik, hogy a felnőttkori anyaság végre helyrerázta Annamari életét, és megpróbál kétkezi (már nem olyan…) munkával előre jutni. A Blikk olvasóriportere egy zuglói áruház kasszájában fedezte fel az egykori reality szereplőt.

“Mivel főleg idősebbek, nyugdíjasok vásároltak, ők fel sem ismerték. Most nem olyan volt, mint ahogy a tévéből megismertem, normális, kedves lány. Az viszont furcsa, hogy hiába szerepelt a műsorban, nem kapott ennél jobb lehetőséget” – mondta a szemfüles olvasó.

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik