Szórakozás

Milliós pert indított Kovács Erzsi örököse

Közel négymilliót követel Házibuli Attilától az ingóságok és jogdíjak örököse, a fogathajtó-világbajnok Lázár testvérek édesanyja.

Korábban a témában:

A tavaly áprilisban elhunyt táncdalénekes, Kovács Erzsi a fogathajtó-világbajnok Lázár testvérek édesanyjára, id. Lázár Vilmosnére hagyta az ingóságait és a jodíjait. A hölgy most egy tartozást is szeretne behajtani, a Házibuli Attilával című mulatós műsor házigazdája, Tilinger Attila ugyanis állítólag hárommillió-kilencszáztizenegyezer-negyvenhat forintot nem fizetett ki Erzsinek.

“A napokban kaptam egy levelet, csatolták Erzsi hagyatékátadó végzését, hogy id. Lázár Vilmosné belépett Kovács Erzsébet helyébe, tartozást követelve. Tény, hogy tartoztam Erzsinek, erről 2013-ban elismervényt is írtam neki, hiszen hét évig nála laktam a párommal. (…) Minden rezsit évente számoltunk el, én a kétharmad részt vállaltam, mert ketten voltunk, ő pedig egyedül. Később kitalálta, hogy már nem megy neki olyan jól, ezért hét évre visszamenőleg fizessek havi 30 ezer forint bérleti díjat is, de ebbe is beleegyeztem bensőséges viszonyunk miatt” – mondta a Blikknek Tilinger, aki hozzátette: folyamatosan fizette vissza Erzsinek a tartozást, már csak százharmincezer forint maradt.

“Erzsivel az utolsó pillanatig jóban voltunk, és a fiá­nak tekintett, csak az utolsó időszakban egyre több és elviselhetetlen veszekedéseink, vitáink miatt költöztem el tőle. Halála előtt Erzsi azt akarta, hogy költözzek vissza hozzá egyedül, de erre nem voltam hajlandó, ekkor indíttatott ellenem végrehajtást a folyamatos törlesztés ellenére” – tette hozzá a műsorvezető.

Idősebb Lázár Vilmosné azonban nem enged. Ügyvédje, dr. Kovács Ernő a Blikknek megerősítette, hogy Tilingerrel szemben végrehajtási eljárást kezdeményeztek.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Gyula, 2013. február 6.
Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó (j) távozik a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt évadnyitó frakcióüléséről a gyulai Erkel szállóból 2013. február 6-án.
MTI Fotó: Mohai Balázs
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.