Szórakozás

Beragadt Schobert Norbi 100 milliója

A Buda-Cash felfüggesztése miatt az összes ügyfélszámlát befagyasztották, köztük Schobert Norbiét is.

Mint megírtuk, Schobert Norbi cége, a Norbi Update árfolyama tegnap több mint 6 százalékot esett a tőzsdén. A váratlan csökkenés vélhetően a Buda-Cash felfüggesztésének hatására következett be, hiszen ő is ott értékesítette a részvényeit.

Norbi is kárvallottja annak a 15-20 ezer embert érintő pénzügyi botránynak, ami hétfő délután robbant ki. A hét első napján nagy csapat készenléti rendőr jelent meg a Buda-Cash brókercég irodaházában, kiderült, hogy bűncselekmény gyanúja miatt kutakodnak. A jelek szerint alapos okuk volt kivonulni, mert kedd reggelre a jegybank fel is függesztette a Buda-Cash Brókerház engedélyét, felügyeleti biztosokat rendelt ki, akik átvették a cég irányítását.

“Valóban 100 millió értékű részvényem maradt a cégnél. Nekem van a legtöbb UpDate-részvényem. A hír hallatán azonnal szakemberek segítségét kértem. Kodifikációs szakjogászt kerestem meg, az olyan szakember, aki a törvényalkotásban is részt vesz. Ők azt mondták, hogy a lejegyzett részvények biztonságban vannak, és a vizsgálat lezártával át tudom őket vinni és át is fogom egy másik társasághoz” – mondta a Borsnak a fitneszguru, aki hozzátette: cége életére ez a botrány nincs negatív hatással.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik