Szórakozás

Ál-Jim Carrey parádézott a cseh filmgálán

ál jim carrey (jim carrey, ál jim carrey)
ál jim carrey (jim carrey, ál jim carrey)

Egy csaló tévesztette meg az idei Cseh Oroszlán díjkiosztó szervezőit szombaton.

Az állítólagos hollywoodi sztár a televízió által élőben közvetített szombat esti prágai gála nyitóceremóniáján szórta a konfettit a Rudolfinum nevű rangos rendezvényteremben.

Az öltönyt és csokornyakkendő viselő, az amerikai-kanadai színészre csak valamelyest hasonlító férfi rövid ideig tartózkodott a színpadon. Egy szót sem szólt, csak működésbe hozott egy konfettiágyut, majd eltűnt. Mivel a nézőtéren sok színész, rendező és más filmes szakember tartózkodott, Jim Carrey valódiságát illetően hamar kételyek merültek, annál is inkább, mert a cseh humortól nem távoli az efféle megtévesztés.

A Blesk című bulvárlap kiderítette, hogy a férfi, aki “15 percig élvezte a rivaldafényt”, valójában egy balkáni ország állampolgára és a Hari Zinhasovic nevet viseli.

Mindennek ellenére az eseményt szervező Cseh Film és Televízió Akadémia (CFTA) igazgatója, Tereza Rychnovska váltig azt bizonygatta, hogy az igazi Jim Carrey jött el, és még azt is hozzátette, hogy a hollywoodi sztár egy reklámfilmet forgat éppen a cseh fővárosban.


Fotó: Europress Fotóügynökség

A szervezők csak hétfőn ismerték el, hogy egy “kolosszális és rafinált csalás áldozataivá váltak”. Mint mondták, semmi nem utalt arra, hogy átverésről van szó, a Jim Carrey-hasonmást testőrök és tolmács is kísérte, fellépése “profi módon zajlott”, a vélt ügynökével való levelezésben sem volt semmi gyanús. A valódi Jim Carrey sajtóértesülések szerint Los Angelesben ünnepelt egy elő-Oscar-bulin.

A “cseh Oscar” abszolút győztese egyébként egy bátor roma anyáról szóló produkció, Petr Václav: Cesta ven (Kiút) filmje volt, amely hét díjat zsebelt be, köztük a múlt év legjobb filmjének és a főhős, Klaudia Dudova amatőr színésznő révén a legjobb női főszereplőnek járó Oroszlánt.

A legjobb dokumentumfilm kategóriában győzött Miroslav Janek Olga című portréfilmje Václav Havel néhai drámaíró, volt cseh elnök első feleségéről. A 84 éves Drahomira Vihanova dokumentumfilmest életműdíjjal tüntették ki.

Egyetlen kategóriában sem nyert díjat a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában Oscarra nevezett és 15 kategóriában a Cseh Oroszlánra jelölt Fair Play, Andrea Sedlácková alkotása egy fiatal női sprinterről, akit állami doppingprogramba vontak be a kommunista Csehszlovákiában az 1980-as években.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik