Szórakozás

Szabó Zsófi új vállalkozásba vágna

A műsorvezető-színésznő sok szabadidejének köszönhetően ismét kedvenc hobbijának, a lovaglásnak hódol. Később szívesen kereskedne is az állatokkal.

Szabó Zsófi már gyermekkora óta lovagol, és most, hogy az RTL Klubnál nincs aktív feladata, ismét egyre több időt tölt a lovardában kedvenc patásaival. A szőke sztárnak már három lova is van, akik közül az egyiket szeretné továbbértékesíteni. A cél pedig az, hogy a jövőben igazi szakértővé váljon.

“Celebestet én lovagolom, a két négyéves csikóval pedig egy elismert díjugrató fog versenyezni. A szezon végén az egyiket szeretném eladni, a másikkal pedig versenyezni a jövőben. Lovakat szeretnék adni-venni, de arra, hogy egyedül válasszak ki egy csikót, ami később jó ugróló lehet, még nem vállalkoznék” – kezdte a Borsnak Zsófi.

Az After-X háziasszonyának hobbija nem olcsó mulatság, lovainak havi fix költsége közel 300 ezer forint, és akkor még az állatorvosi és egyéb költségekről nem is esett szó. Zsófi azonban azt mondja, hogy eddig azért dolgozott, hogy megvalósíthassa álmait, ezért nem sajnálja rájuk a pénzt.

“Nem vagyok annyira gazdag, hogy csak úgy tartsam a lovakat, ezért is szeretném eladni az egyiket. De tudom, hogy a sok törődésnek hála, vissza fog jönni az áruk. Sokan mondják, hogy most beleölöm a pénzem az álmaimba, de eddig azért dolgoztam keményen, hogy egyszer majd lovagolhassak.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik