Szórakozás

Gombos Edinát ismét kórházban ápolják

A műsorvezető két héttel ezelőtti problémája miatt került vissza a kórházba, de szerencsére terhességével minden rendben.

Gombos Edina rendesen megszenvedi várandóssága időszakát. Nagylánya, Miri mellé hamarosan érkezik az öcsike is, és ezzel be is zárult a kör. A műsorvezető korábban már elmondta, hogy annyi kellemetlenséggel és nehézséggel jár a terhesség, hogy ő biztosan nem szülne harmadszor is.

Ha mindez nem lenne elég, Edinát még a vesekövei is kínozzák. Két héttel ezelőtt, épp a TV2 évindító vacsoráján lett rosszul, ahonnét aggódó kollégái egyenesen a kórházba vitték. Másnap már munkába is állt és reménykedett benne, hogy a kövek maguktól távoznak, de úgy tűnik nincsen szerencséje, hiszen a szőke tévés ismét a kórházból jelentkezett be közösségi oldalára.

“Úgy látszik, ez a vesekő nagyon ragaszkodik hozzám, egyszerűen nem akar távozni két hét után sem… a lényeg, hogy a baba jól van, jó kezekben vagyunk, majd csak túl leszek már ezen az egészen! Küldjétek a pozitív energiákat!” – írta Edina, akit az orvosok infúzión tartanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik