Szórakozás

Győzikéék kidobták albérlőjüket

A Gáspár család egy hete adta ki az útját az egyik budapesti lakásuk bérlőjének, de a srác azóta se kapja meg a holmijait, és százezreket követelnek rajta.

Horváth Márk a Borshoz fordult segítségül, miután földönfutó lett a Gáspár család miatt. Egy évvel ezelőtt bérelte ki a zuglói lakást, melynek szerződését Győzike írattatta vele alá, a későbbiekben azonban már testvérének, Zsoltnak fizetett. Múlt héten azonban jött a fekete leves, és egyik pillanatról a másikra kitették a szűrét. A vagyontárgyait azonban csak 250 ezer forint fejében szerették volna visszadni.

“Százezret vittem az első találkozóra. Győzike apukája jött, átvette. Azóta két időpontot is megbeszéltünk, mindkettőre fizettem költöztetőcéget is, de Gáspárék nem jöttek. Majd újabb húszezret adtam át. Azóta újabb pénzeket követelnek, a ruháim meg lassan egy hete be vannak zárva hozzájuk. Informatikus va­gyok, a számítógépem, mindenem náluk. Egy ruhában vagyok egy hete. Azt elismerem, két ajtó megsérült bent, de 260 ezer kaucióm is náluk van, abból biztosan kijönne. A telefont azonban már alig veszik fel nekem” – mesélte kétségbeesve Márk.

A napilap felkereste az idősebb Gáspár Győzőt, aki káromkodva hajtott el mindenkit, végül Győzike ígérte meg, hogy segít rendezni az ügyet, hiszen nemrég maga is nehéz helyzetbe került a TV2 miatt.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik