Horváth Charlie éppen az ünnepek előtt veszítette el feleségét, aminek feldolgozásában most többen is igyekeznek neki segíteni. Somló Tamás a Blikknek nyilatkozott.
“Ákos fia rendszeresen kijár hozzá a kisfiával, Charlie unokájával, és a puszta jelenlétükkel is tudatosítják benne, az életnek menni kell tovább. Magam is azt mondogatom neki, apai és nagyapai funkcióiban is tovább kell léteznie. Hogy hogy van? Nehezen! Mintha már túl lenne a sokkos időszakon, de még rettenetesen nem tud semmit se kezdeni magával és ezzel az egész helyzettel. Remélem, van benne elég erő, és nem lesz ebből baja… nem viseli meg annyira” – mesélte a zenész, aki többször meglátogatta barátját otthonában. Horváth Ákos dalszövegíró örül annak, hogy Charlie nem utasítja el a támogatásukat.
“Mert jó tudni, hogy keresi a kapaszkodót. Tudta, hogy ez be fog következni, de makacsul reménykedett. Talán ezért olyan nehéz most neki. Eljön majd az idő, amikor elképzelése lesz arról, hogyan kellene folytatnia, és akkor már cselekvésekben is megnyilvánulhat az a baráti segítség, ami a felépüléséhez kell.”