Szórakozás

Terry Blacket kiújult mellrákja miatt operálták

A Magyarországot elhagyó előadó súlyos műtéten van túl, ám a szövettani eredmények miatt még izgulnia kell. Attól tart, hogy daganata rosszindulatú.

Terry Black évekkel ezelőtt már megküzdött a rákkal, de a rettegett betegség ismét felütötte a fejét. Ezen felül ráadásul további egészségügyi problémák nehezítik az életét.

“Nyolc éve már műtöttek mell-, majd tüdőrák miatt, de tavaly ismét találtak egy daganatot a bal mellemben. Csakhogy a hörgőszűkületem és a csonka tüdőm miatt már nem vállalták Magyarországon az altatásomat” – kezdte a Blikknek Terry, aki szeptember óta Münchenben él gyerekeivel, ezért végül ott esett át a beavatkozáson.

“Az előzetes vizsgálatok alapján csupán egy félórás műtétről volt szó, ám végül másfél órás beavatkozásra volt szükség első alkalommal, amelynek során kivették a bal mellemből a rákos daganatot. Sajnos a szövettani eredményre még várni kell. Félek, mert az évekkel ezelőtt kioperált daganataim rosszindulatúak voltak, és erre most is van esély” – folytatta a transzvesztita előadó, aki kórházi tartózkodása alatt szomszédjára bízta két gyermeke felügyeletét, melyet a németek is szigorúan ellenőriztek.

Danit és Fannyt ideiglenesen gyermekotthonba küldték volna, de szerencsére élnek Münchenben barátaim, akik gondoskodtak róluk, ráadásul a német állam napi 75 eurót fizetett az ellátásukra” – mesélte Terry, akire az eredmények függvényében újabb műtét vár.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.