Szórakozás

Horányi Juli: Sikerülni fog szombaton

Az X-Faktor énekesnője még mindig súlyos torokgyulladásával küzd, de a legjobbakban bízik, és reméli, sikerrel veszi az utolsó akadályt.

Horányi Julit nem csak magánéleti válsága, de megromlott egészségi állapota is hátráltatja a hétvégén fináléjához érkező versenyben. Habár az énekesnő semmit sem mutat ezekből, belül szenved. Néhány hete szakított párjával, a legutóbbi versenynapon pedig úgy állt színpadra produkcióival, hogy egyetlen egyszer gyakorolt csak előtte.

“Most már sokat javult az állapotom, de a múlt hét nagyon kritikus volt. Egyáltalán nem énekelhettem. Pénteken, a főpróbán énekeltem el először a dalaimat, addig csak fejben gyakoroltam. Lelkileg is nagyon megvisel a dolog. A produkcióm után is azért pityeredtem el, mert egész héten nagyon stresszes voltam amiatt, hogy nem tudok énekelni. Az utolsó dalom után már bőgtem, így jött ki a feszültség. Az volt a mélypont, de ha azt túléltem, akkor most szombaton is sikerülni fog” – mondta bizakodóan Juli, aki mindent bevet gyógyulása érdekében.

“A torokcsakrának a színe a kék, ezért ha torokgyulladásom van, akkor kék sálat kell viselni” – magyarázta a 8:08 Minden Reggel adásában az énekesnő, aki orvosa utasítására szteroid ampullákkal kúrálja magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik