Szórakozás

Koncz Zsuzsa tiltólistára kerülhetett?

Hajdú Edit
Hajdú Edit

bulvár újságíró. 2014. 12. 03. 07:08

Az énekesnő 2010 óta nem szerepelt a közmédiában; úgy véli, nem véletlenül.

Korábban a témában:

Az ATV reggeli műsorába kapott meghívást Koncz Zsuzsa, aki azzal kezdte a beszélgetést, hogy megköszönte Rónai Egonnak, hogy van olyan televízió, aki hajlandó őt képernyőre engedni. A meglepő kijelentést aztán meg is magyarázta:

“Nem tudom, de azt beszélik a városban, hogy a közmédiában névsorok vannak, és a „k” betűsök között én is ott vagyok” – mondta viccelődve az énekesnő, aki aztán azt már komolyan tette hozzá, hogy 2010 óta sem a közszolgálati rádiók, sem tévék nem hívták őt egyetlen beszélgetős műsorba, még a munkája apropóján sem. “Ha a nyakamat törném, azt örömmel bemondanák” – tett hozzá Koncz Zsuzsa, akit a Bors munkatársának nem sikerült utolérnie, egy egykori közmédiás forrás viszont érdekes információval szolgált hasonló esetekkel kapcsolatban.

“Nincs gépelt lista, hiszen annak nyoma lenne, tetten érhető lenne. De telefonon, személyesen adtak utasításokat a felső vezetők arról, hogy kik szerepelhetnek műsorokban. Ezek a nevek sokszor a sorok közül voltak kiolvasandók, megértendőek, a példabeszédek által a vezetők az öncenzúrára hatottak. Több tucatnyian lehetnek ezek a személyek, a névsor pedig állandóan bővül. Van, aki nem is politikai, hanem személyes okok miatt kerül fel rá, mert összerúgta a port valakivel” – mondta el az informátor. Az MTVA sajtóosztálya még a feltételezést is sértőnek érzi.

“A közmédiában nem létezik olyan lista vagy irányelv, ami bárkit diszkriminálna, így Koncz Zsuzsa sem kerülhetett fel ilyen listára. Egy ilyen lista létezésének feltételezése is mélyen sértő a közmédiára és munkatársaira nézve. Továbbá valótlanság azt állítani, hogy Koncz Zsuzsa nem szerepelhet a közmédiában. A valóság ugyanis az, hogy Koncz Zsuzsa 2014-es koncertfelvétele sugárzásra került a közmédiában” – írják.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.