Szórakozás

Az Opera reagált Failoni Donatella vádjaira

Oszter Sándor felesége azt sérelmezte a napokban, hogy az Operaház megalázó módon bánt vele, és kirúgását követően kitiltották az intézményből.

Failoni Donatella felháborodva mesélte el a Blikknek, hogy a Magyar Állami Operaház hogyan vált meg tőle nyugdíjas korára hivatkozva. Ezen felül a zongoraművésznek az sem tetszett, hogy belépőkártyáját letiltották és annak háromezer forintos díját megfizettették vele. Failoni kikérte magának a bánásmódot, hiszen maga is egy “élő lexikon”, ráadásul híres szülei emlékét is megsértve érzi. Oszter neje szerint az volt a baj, hogy túlságosan is őszinte és szókimondó volt.

Az éremnek azonban két oldala van. Az Operaház nem hagyta szó nélkül Failoni vádaskodását, és hivatalos sajtóközleményükben tisztázták a helyzetet. Abból kiderül, hogy az előírások szerint jártak el, ráadásul a művész munkaviszonya már három évvel ezelőtt, 2011-ben szűnt meg.

“Failoni Donetella 2010/2011-ben dolgozott a Magyar Állami Operaházban, munkaviszonya három éve szűnt meg. Ugyanakkor ügyet intézni természetesen azóta is bármikor beléphet az intézmény üzemi területére. Jelenleg általános foglalkoztatási irányelv a közszférában, hogy a nyugdíjas korú kort elért dolgozók tovább foglalkoztatása nem lehetséges.”

Az Operaház sajtóosztálya a letiltott kártyára is érthető magyarázattal szolgált, valamint azt is kiemelték, hogy Donatella édesapjának emlékét is őrzik, sőt megemlékezést szerveznek tiszteletére.

“A Magyar Állami Operaházban csak a dolgozók és az adott évadban fellépő művészek rendelkezhetnek belépőkártyával, csakúgy, mint a világ többi operaházában. Amennyiben egy belépőkártya elveszett, megrongálódott stb., annak értékét a használójának meg kell térítenie, és azután újat kap. A használaton kívül került kártyákat – akár abban az esetben, ha elvesznek, vagy munkaviszony megszűnése esetén –, szabályzati és biztonságtechnikai kötelezettsége az intézménynek letiltani és a bekerülési költséget megtéríttetni.

A Magyar Állami Operaház fontosnak tartja aláhúzni, hogy őrzi Sergio Failoni emlékét: a nagy karmester születésének 125. évfordulóján külön megemlékezést is tart tiszteletére.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik